Kosár

 x 
A kosár üres

Belépés

Lugosi Béla - Drakula a filmvásznon

Apja előbb pékmester, majd bankigazgató Lugoson. Itt született 1882-ben Blaskó, a későbbi Lugosi Béla. Tanulmányai után színész lett, először Resicán, majd Debrecen, Kassa, Szeged következett, végül a budapesti Nemzeti Színház egyik neves színésze lett. Szinte minden nagy szerepet eljátszott.

1917-ben feleségül vette Szmink Ilonát, egy gazdag bankigazgató lányát, aki tizenhat évesen otthagyta a gimnáziumot, mert jobban szeretett bálozni, mint tanulni. Lugosi 1919-ben a Tanácsköztársaság kulturális bizottságának tagja. Felesége családja szerint: "a kommün alatt Béla súlyosan kompromittálta magát". Feleségével együtt a zöld határon keresztül Bécsbe menekült, de Ilona néhány hónap elteltével visszatért szüleihez. Béla pedig Berlin, majd 192O-ban, Amerika felé vette útját. Közben Murnauval is filmezett Berlinben. 1922-ben New York-ban rendezte Az ember tragédiáját és alakította Ádámot. "A díszletkezelést úgy oldotta meg Lugosi, hogy filmről vetítették a díszleteket. A filmet Janovics Jenő budapesti stúdiójából kölcsönözték: A vetítést először a Tragédia 1913-iki kolozsvári előadásán alkalmazták" - írja az Amerikai Magyar Népszava c. újság.

Drakulát 1927-től játszotta nagy sikerrel a New York-i Fulton Theatre-ben, majd 1931-ben kezdődött hollywoodi szereplése Tod Browning Dracula c. filmjében. 1935-ben Browning Mark of the Vampire c. filmjének főszereplője. Több horrorfilmben játszott. "Drakula nagyon sokat nyújtott nekem, de minden éremnek van másik oldala is. Hiszen azóta, Hollwood rámragaszotta a címkét és azt hiszem, hogy soha többé nem lesz alkalmam megmutatni tehetségemet más szerepekben is" - mondotta Lugosi ezekben az években. Így is történt. 195O-es évektől drogfüggő, többször kezelték kórházakban.
Drakula-sikerei után is szoros kapcsolatot tartott fenn az amerikai magyarsággal. Lengyel Menyhért írta Sziklay Andornak: "Lugosiéknál vacsoráztunk, Kertész Mihály is ott volt. Disznótoros vacsorát kaptunk, jobbat, ízesebbet, szebben kiállítottat odaát sem kapni. Magyar borokat szolgáltak fel. Béla a debrőit kedveli a legjobban, és érdekes módon büdös vizet szállíttat magának Parádról, napközben azt a kénes gyógyvizet kortyolgatja, és meggyőződése, hogy az kiválóan hat a szervezetre; ártani talán nem árt. Harminc évvel ezelőtti operettekből énekeltünk és Béla vicces rigmusokat szavalt 1951-ben az Amerika ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság feketelistájára került egy amerikai baloldali magyar társaság tiszteletbeli elnöksége (amelyet később "Drakula Bizottság"-nak, tagjait "drakulások"-nak gúnyolták) és az 1919-es tevékenysége miatt. Később felmentették a neves színészt.

Egy New Yorkból Francsek Imrénének (Szmink Ilonának, Lugosi első feleségének) küldött, eddig kiadatlan levélben Takaró Gézáné ezt írja: "Bélával is fogok találkozni, mert a kaliforniai magyarok is úgy örülnek egymásnak, mint Floridában. Bejelentik rendesen a rádión, hogy ki mikor érkezik, hol fog lakni stb., stb. így aztán özönlenek a látogatók, a régen nem látott barátok... Az a fő, hogy Béla meggyógyult és most újra jó gondviselőt kapott, sőt szerepeket is."Ez az állapot sajnos csak átmeneti volt, hiszen 1956-ban temették el híres Drakula-köpenyében.
Lugosi Bélát világszerte mindenütt a Drakula-mítosz egyik legendás alakjának tartják. Több angol nyelvű monográfiát írtak róla, magyarországi színészi tevékenységéről, amerikai filmes karrierjéről. Mi, magyarok mintha szégyellnénk Lugosit és a köré fonódott legendákat. Bármilyen furcsa is, hazánk a tengerentúlon "Drakula országa". Egy Lugosi-autogram ma 375. azaz háromszázhetvenöt dollárt ér az amerikai piacon.