Antonio Bonfini, olasz humanista, Mátyás király történetírója az 1480-as évek végén kezdi írni Rerum Ungaricarum decades című művét. Az orosz történethez hasonlóan Bonfini Drakula-képe is eltér a német krónikákétól. Már több mint két évtized telt el a román vajda Dél-Erdélyben elkövetett vérengző fosztogatásaitól, s közel egy évtized a halálától. Ez alatt az idő alatt a kegyetlen zsarnokról szóló legendák elvesztik szorongás- és borzalomkeltő funkciójukat, s immáron megszelídült történelmi ténnyé válnak.

Bonfini nem tud a vajda elfogatásának okairól, holott gazdag anyag állt rendelkezésére. Radunak, Drakula öccsének megerősítését Havasalföld trónján ismét csak váratlannak véli. Művében, mint oly gyakran, Bonfini számtalan kétértelmű jellemzést, állásfoglalást örökít meg. Ez alól nem mentes Drakuláról szóló mondata sem, amelyet a Drakula-irodalomban széltében-hosszában idéznek. Íme a mondat: „Inaudite crudelitatis et iustitie Draculam fuisse memorant.” Ezután következik az ismert, szám szerint hat, anekdota felsorolása. A mondat kétértelműsége már Heltai Gáspárnak, a Bonfini-mű első magyar fordítójának is szembetűnik. Az 1575-ben írt Chronica az magyaroknak dolgairól c. munkájában két részben fordítja le: „Ez a Dracula felette igen kegyetlen ember vala” – ez az „inaudite crudelitatis”-ra vonatkozik, majd ő is fölsorolja a kegyetlenségéről híres vajda tetteit, s csak utána értelmezi a mondat második jelzőjét a „iustitia”-t: „olly igazságszerető vala.”

Azonban Geréb László, az 1959-ben megjelent Bonfini-fordításában Heltaival ellentétben így értelmezi a mondatot: „Mondják, hogy ez a Drakula hallatlanul kegyetlen és igazságtalan volt”. Gerébbel ellentétben az olasz G. Giraudo az említett mondatban két ellentétes elvre (kegyetlenség-igazságosság) épülő állítást lát. Ezt pedig azzal magyarázza, hogy a magyar történetírásban például Attila és Mátyás jellemzése is erre a szigorú-igazságos elvre vezethető vissza. A román kutatók, Nicolae Stoicescu, Ion Stăvăruş és mások is így értelmezik Bonfini jellemzését. Hogy mennyire kétértelmű a mondat, bizonyítja az osztrák történetíró Theodor Zwinger 1571-ben megjelent Theatrun vitae humanae c. munkája, amelyben Bonfinitől a következőképpen veszi át az idézetet: „Inaudite crudelitatis Draculam Transylpinae Ungariae praefectum fuisse memorant.” íme a „iustitia” szó hiányzik. Ha alaposabban megvizsgáljuk a „iustitia” szó értelmezését a középkori latinban, megállapíthatjuk, hogy igazságszolgáltatást, bírói hatalmat is jelent. Ily módon a szóban forgó mondat értelme szerintem a következő: „Ez a Drakula hallatlanul kegyetlen és hallatlan ítélkezésű volt.” Ez azért tűnik elfogadhatóbbnak, mert ha Bonfini ellentétes elvekre építette volna mondatát, az „at” vagy a „sed” kötőszót kellett volna használnia, nem pedig az „et”-et. Miért kell egy mondattal ennyit foglalkozni? – kérdezheti jogosan az olvasó. Azért, mert igen elterjedt az a nézet, miszerint Mátyás nem tudta történetíróját megakadályozni abban, hogy pozitív képet alkosson Drakuláról. Holott itt szó sincs erről. Bonfini Drakula-képe valóban árnyaltabb, mint az 1460-as években keletkezett krónikák, följegyzések teszik, de „a hallatlanul igazságos Drakula” nem szerepel Bonfini szövegében. Ezt már az utókor olvassa vagy szeretné beleolvasni. Az sem véletlen, hogy Bonfini az orosz elbeszéléshez hasonlóan említi Drakula tetteit. Még a felsorolás sorrendje is megegyezik, habár a történetíró csak hat anekdotát jegyez föl:

„Beszélik róla, hogy midőn a tisztelgő török követek hazai szokásuk szerint nem akarták levenni keleti süvegüket, e szokásuk megőrzése végett három szöggel erősítette fejükre, hogy többé meg se mozdíthassák; számtalan törököt húzatott karóba, s köztük barátaival pompásan lakomázott; az összes ínséges, nyomorult, beteg és szerencsétlen koldust fényes lakodalmán vendégelte meg, s miután étellel, borral jóllaktak, tűzzel pusztította el őket; a török foglyok lábáról lenyúzatta a bőrt, a sebet őrölt sóval dörzsöltette be, majd kecskéket hozatott oda, hogy nyalják sós talpukat és érdes nyelvükkel növeljék a gyötrelmet; egy firenzei kereskedőt, kit pénze őrzésével bízott meg, azzal gyanúsítva, hogy az hűtlenül kezelte, az országút közepére dobatott, miután azonban éjjel megszámlálta a pénzt, s a kereskedő ártatlansága kiderült, bántódás nélkül elengedte. A barbár tájon olyannyira kegyetlenkedett, hogy ki-ki csak az erdőkben érezhette magát biztonságban javaival.”

Bonfini értékes feljegyzést hagyott hátra Drakula fogságban töltött éveiről. A humanista történetíró szerint, amikor a török követei Mátyástól fegyverszünetet kértek, a magyar király megmutatta nekik Drakulát, amire a követek megrémülve távoztak:

„Valahányszor a király maga elé bocsátotta őket, mindig megmutatta nekik Drakulát, kit fogságban őrzött, aki a törökök kegyetlen és félelmetes ellensége volt. A követek fölismerték őt, akitől annyi kínzást szenvedtek el, ki annyiszor szétverte és megfutamította őket; ellenséges szemmel méregették, s annál inkább rajta voltak, hogy létrejöjjön a fegyverszünet. A király pedig, hogy félelmükben megerősítse őket, a fegyverszünetet elutasította.”